Miért nem tudtam nemet mondani?

Angelika írása

Ezért született meg a Belső Engedély Kártyacsomag

Akkor fogalmazódott meg bennem ennek a bejegyzésnek a gondolata, amikor visszanéztem az életemre, és láttam, hogy mennyit küzdöttem régen azért, hogy végre ki merjem mondani, mit akarok.

Úgy kimondani, hogy közben nem reménykedem benne, hogy mások majd megértenek, egyetértenek velem, vagy elfogadják azt, amit akarok.

Hosszú és mélyen fájdalmas út volt eljutni oda, ahol másokhoz csupán tanácsért fordulok, de az ő félelmeik és rám vetített korlátaik már nem jutnak el hozzám. Rengeteg rossz utat végigjártam, bezárkóztam, próbáltam elkerülni a kötődést, és egy időre meg is keményedtem annyira, hogy végre rájöttem, az még nem a megérkezés, ha falakkal védem magam. Az igazi belső megérkezés önmagamhoz valahogy puhán stabil, nyitott és rugalmas.

Természetesen, ahogy ez lenni szokott, én is azért köröztem a jó megoldás körül, kétségbeesetten keresve egy alternatívát, mert az egyetlen valódi út fájdalmas volt.

Erősen empatikus, mindig “jó kislány” szerepben felnőve nagyon sokáig képtelen voltam szembenézni azzal, hogy miért is félek végre magamat választani és nemet mondani arra, ami nem jó nekem. Például nemet mondani arra, hogy kihasználják a szeretetemet és a törődésemet.

Sokszor olvastam persze, hogy ez a bűntudat, amit ilyenkor érzünk, de én ezt túl felszínesnek éreztem. Nem egyszerű bűntudatot éreztem. Inkább egy mély, generációkon keresztül öröklődő, boldogtalan élet iránti vak hűség elárulásaként írnám le ezt az érzést.

Mintha elárulnám azt a szerepet, amit évtizedeken keresztül továbbadtak a családunkban.

A meghunyászkodást. Az önfeladást. A végtelen alkalmazkodást.

Gyerekként pedig sokszor azt érezzük, hogy a szeretet ára az alkalmazkodás.

Úgyhogy az egyik érzés, amit én pontosabbnak érzek, az az árulás érzése. Az az érzés, hogy kilépek egy olyan örökletes megegyezésből, amire mintha esküt kellett volna tennem már a születésem előtt. És a második érzés ebből következik. A félelem. A félelem, hogy elveszítem a szeretetet, a családot és az egyetlen helyet, ahol igazán biztonságban kellene éreznem magamat.

És muszáj ezt leírnom, bár rövidebb bejegyzést akartam, de enélkül nem lenne teljes. Minél egészségtelenebb és szeretethiányosabb volt a családi környezet, annál jobban féltem elengedni.

Ellentmondásosnak hangzik, de valójában nem az.

Mert ha feltétel nélküli szeretet és elfogadás nélkül növök fel, akkor azzal a mély hittel növök fel, hogy ez a maximum.

És minden más, ami a nagyvilágban vár, az csak rosszabb lehet.

Hiszen a család az a hely, ahol szeretni kellett volna, úgy ahogy vagyok. Azért, aki vagyok.

De ha ez hiányzik, milyen hittel fordulok a világ felé, tele idegenekkel, akik előtt bizonyítanom kell ahhoz, hogy befogadjanak? Ki fog úgy szeretni, ahogy vagyok? És itt kezdte el igazán irányítani az életemet a félelem. Egy félelem, ami idővel meggyőződéssé vált bennem. Hogy folyamatosan háttérbe kell szorítanom azt, aki valójában vagyok.

Mert attól féltem, hogy máskülönben senki nem fog engem választani.

Ezekből a gondolatokból és tapasztalatokból született meg a Belső Engedély Kártyacsomag is. Nem megoldásként akartam létrehozni, hanem egy kapaszkodóként azoknak, akik szeretnének közelebb kerülni önmagukhoz és ahhoz, amire valóban szükségük van egy méltó élethez.

A poszt jövő héten folytatódik.